Vélemények
Köszönettel, az imént átvettem és kifizettem a rendelt forgószék-huzatot!
Kérem, engedje meg, hogy a vásárlás során tapasztalt pozitív
véleményemet leírjam!
Tökéletes a méret /jó volt a megadott méretintervallum a neten/, a
színe is pontosan az, amit a honlapon láttam, tehát jó a fotó!
Javaslatát a mosással kapcsolatban köszönöm és betartom!
Nagyon kedves Öntől a személyes megszólítás /emailben és a
tájékoztatóban is/, hogy figyelt erre is /nem úgy, mint pl. a futárcég
az elektronikus levelében, cégként üdvözölt/, azt is értékelem, hogy
küldött tájékoztatót /talán itt, amit én nem igazán szeretek, ha
ismeretlenül és kéretlenül is tegeznek! Lehet, hogy ez a korral jár,
vagy szubjektív, valószínűleg a fiataloknak így imponál. Ha gondolja,
fontolja meg ezt a javaslatomat a későbbiek során! Jobbítás miatt
ajánlom!/ A csokoládé, amit tetszett küldeni finom volt, kedves
gesztus, pedig már karácsonyt is magunk mögött hagytuk!
Nos, nem feledkezhetek meg arról sem, amit szintén nagyra értékelek,
hogy a sikertelen telefonos megkeresésem után visszahívott!
A honlapja világos, átlátható, érthető, adatokat, színeket illetően is
pozitív a tapasztalatom és gondolom folyamatos a frissítés is, a
termékeket illetően!
Biztosan számíthat arra, hogy adott esetben, ajánlani fogom a
honlapját, termékeit és cégét, ha szóba kerül ilyen dolog, de akár,
csak példaként is fogom emlegetni! /Éppen egy hete volt nagyon rossz
tapasztalatom, olyan terméket ajánlottak a honlapon és én rendeltem
-előre fizetéssel-, ami nem is állt rendelkezésére a cégnek.....az
egész egy nagyon-nagyon rossz és hosszú tortúra, kommunikáció volt!/
Jó dolog ilyen partnerrel kommunikálni és üzletet kötni, mint Ön!
Utoljára egy kérés! Levelem egészét vagy részét, kérem, szíveskedjen
feltenni honlapjának "Vélemények" rovatába! Köszönöm szépen! Azt
gondolom, hogy a pozitív tapasztalatokat is meg kell írni, nem csak a
negatívumot, ezért írom ezt az emailt!
Továbbá, számomra, nagyon fontos nem csak a termékkel való
elégedettség, hanem az összes körülmény egy vásárlásnál!
Nem mellesleg, kár lett volna egy kis külsérelmi nyom miatt kidobni,
egy egyébként jó állapotú, 3 éves forgószéket, mikor így most teljesen
megújulhatott!
Kedves Balázs!
Boldog új évet kívánok, s még kívánok Önnek sikeres pénzügyi éveket és
jó egészséget a munkájához!
Üdvözlettel: Gombosiné Császár Ágnes Szentendréről
Paraméterek
Anyag | enyhén vízlepergető (95% poliészter, 5% spandex) |
Szín | barna |
Moshatóság | 40 fokon, lehetőleg külön vagy színfogóval |
Szállítás | 19.000 Ft felett díjtalan |
A terméket még így is ismerheted | forgószék huzat, irodai szék huzat, irodaszék huzat vagy irodai székhuzat |
Leírás
Kopott, hámlik, csúnya a forgószéked? Megvédenéd a kisállatodtól, étel- és italfoltoktól? Kellemetlenül beleragadsz nyáron? NE költs egy vagyont egy új forgószékre, vagy 20-30.000-et az újrakárpitozásra… Válogass ennek töredékéért népszerű és bevált forgószékhuzataink közül!
Miért tőlünk vásárolj?1) Az ülőbútorhuzatok hazai specialistái, ill.
2) A Forcheer huzatok kizárólagos magyarországi forgalmazói vagyunk
3) 3000+ vásárlót szolgáltunk ki az elmúlt 2,5 évben – 4,9/5-ös átlagos elégedettséggel
4) Páratlan SZÍN-, ANYAG- és MÉRETválaszték
5) 2 napon belül kézhez kapod a csomagod, raktárról
6) 19.000 Ft felett a szállítás díjtalan
7) Kis meglepetés AJÁNDÉK
8) 1 éves garancia, amit a jó minőségű cipzár és varrás miatt (is) tudunk vállalni. Cserére is van lehetőség.
9) Vásárlásoddal nem egy külföldi multi, hanem egy MAGYAR kisvállalkozás fejlődését segíted elő
10) MAGYAR nyelvű ügyfélszolgálatunkat gyorsan elérheted. Szívesen segítünk, és nem futunk el a problémák elöl. Írj vagy hívj (elérhetőségek a weboldalunk alján)!
11) Csak olyan huzatokat árulunk, melyek minőségéről mi is meggyőződtünk, és hitelesen tudjuk képviselni
12) Anyagaink rugalmasak - nem vékonyak, nem gyűrődnek, nem lötyögnek, nem nyúlnak ki és nem deformálódnak el
13) Könnyű fel- és lehúzni a huzatainkat (plusz még képes és videós segítséget is kapsz)
14) Bízhatsz bennünk, ezért nálunk UTÁNVÉTTEL is fizethetsz
15) Minden huzat vásárlásával (a karfavédőket kivéve) egy környezetvédelmi projektet támogatsz
16) Öltöztesd akár az ÖSSZES ülőbútorodat azonos színű, enyhén vízlepergető anyagú, új huzatba!